-Austin vagyok. -nyújtott kezet. - Az idomítástanárod.
-Szia! Engem Rosette-nek hívnak.-keze kecses volt és mégis izmos.
-Láttam, mit tudsz Rose. Urchin tanította?
-Valójában egyszer álmodtam vele és akkor ösztönzött, hogy próbáljam meg.
-Hát jó... Látom könnyű lesz neked tanítanom.- mosolyodott el.- Már tudod, hogyan kell növeszteni az indákat. Na és azt, hogy hogyan kell újra csírát "varázsolni" belőle? Tippelj!
-Hmm... Talán ha egyre kisebb mozdulatokat provokálnék?
-Azért nem ilyen egyszerű.-mondta, majd keresett egy jól kifejlett fát. Talált is egy megtermett példányt. Kezével keresztező mozdulatokat tett, aztán felemelte őket és hirtelen mozdulattal előretolta. A végén kezeit maga mellé zárva kinyitotta szemét. A fa helyén egy kis cserje állt.
-Szép volt!-mondtam ámulva.
-Most te jössz! -kacsintott rám.
Utánozni kezdtem a keresztezést, majd a végső mozdulatokkal is végeztem, magam mellé zárva a kezem. A fa helyén egy mag feküdt tétlenül.
-Ez is egy jó megoldás. -nevetett- Jobban kell tudnod szabályozni a mozdulataidat. A keresztezést csináld egy kicsit finomabban!
-Igenis, főnök!- mosolyogtam.
***
Tízszer próbáltam újra. Vagy mag lett a fából, vagy nem is történt semmi. Miután "végeztünk" az idomítással, Austin elmondta a heti órarendet, vagyis minden hétfőn, szerdán és pénteken találkoznunk kell. A hét többi napján pedig gyakorlást javasolt. Meg leszek áldva... Mondjuk bizonyos értelemben meg. Legalább közelebbről megismerhetem ezt az "idomártanárt".
A fáradtságos munka után Missyvel a vállamon mosogattam, anyáék hazajövetelét várva. Mostanában elég későn értek haza... De inkább nem kérdeztem semmit.
Már majdnem elkezdtem a vacsorát, amikor betoppant apa. Mindig ő érkezik hamarabb. Most is sietve levetette kabátját és gyors puszit nyomott a homlokomra.
-Neked is szia apa!
-Jaj, bocsánat Rose, manapság elég szétszórt vagyok... -törölgette izzadt homlokát.- A király ma mindenkit meghajtott. Órák hosszat kellett kapálnunk.
-Érdekes.. Nem szokott ilyet csinálni, ugye?
-Nem, nem szokása.
Ebben a pillanatban anya tipegett be. Letette cuccait és elfoglalta megszokott helyét az asztalnál.
-Sziasztok parasztok!-kuncogott. -Milyen találó, nem?
Apával a favicc hallatán megállt a villánk. Anya nem szokott ilyenekkel viccelni.
-Anyu, jól vagy? -én tértem magamhoz először.
-Persze, minden rendben. Elvégre kit rúgtak ki ma az állásából? -itt már remegtek ajkai.
Odaszaladtam hozzá és átöleltem. Apa még mindig mozdulatlan volt. Nem tud mit reagálni az ilyen helyzetekre.
-Mesélj! -kérleltem anyut.
-Semmi rosszat nem csináltam. Szokás szerint elkértem a királytól és a lányától a szennyesüket, amikor az a "jól nevelt" hercegkisasszony elkezdett balhézni azon, hogy nem súroltam elég tisztára a báli ruháját, így az egyik fontos eseményen nem nézett ki tűrhetően, az én figyelmetlenségemből eredően. Egyből ment az apjához elújságolni a szaftos kis történetét. Ez már többször is előfordult, de a király lecsitította a lányát, hogy "semmi baj, veszünk másikat". Ekkor rendszerint a királykisasszony lenyugodott és ment a saját dolgára. De most a király elkezdett velem kiabálni, hogy hogy tehettem ilyet, az egy drága ruha volt. Szabadkoztam, ámde nem érdekelte, elbocsájtott.-zokogott.
-Sssss, sss! Semmi baj! -csitítgattam.
Magamban megfogadtam, hogy holnap beszélek a királlyal. Bármi áron.
Apa idő közben felocsúdott kábulatából és szomorúan simogatta anyát. Már nem bírtam tovább. Jó éjszakát kívántam és elmentem aludni. Missyt a szobámban találtam, tehetetlenül csiripelt. Biztos hallotta az odalent történteket. Kedvesen megpaskoltam fejecskéjét, majd belehuppantam kényelmes ágyamba.
Ki fogom deríteni, mi áll a dolgok mögött. -ez volt az utolsó gondolatom elalvás előtt.
A fáradtságos munka után Missyvel a vállamon mosogattam, anyáék hazajövetelét várva. Mostanában elég későn értek haza... De inkább nem kérdeztem semmit.
Már majdnem elkezdtem a vacsorát, amikor betoppant apa. Mindig ő érkezik hamarabb. Most is sietve levetette kabátját és gyors puszit nyomott a homlokomra.
-Neked is szia apa!
-Jaj, bocsánat Rose, manapság elég szétszórt vagyok... -törölgette izzadt homlokát.- A király ma mindenkit meghajtott. Órák hosszat kellett kapálnunk.
-Érdekes.. Nem szokott ilyet csinálni, ugye?
-Nem, nem szokása.
Ebben a pillanatban anya tipegett be. Letette cuccait és elfoglalta megszokott helyét az asztalnál.
-Sziasztok parasztok!-kuncogott. -Milyen találó, nem?
Apával a favicc hallatán megállt a villánk. Anya nem szokott ilyenekkel viccelni.
-Anyu, jól vagy? -én tértem magamhoz először.
-Persze, minden rendben. Elvégre kit rúgtak ki ma az állásából? -itt már remegtek ajkai.
Odaszaladtam hozzá és átöleltem. Apa még mindig mozdulatlan volt. Nem tud mit reagálni az ilyen helyzetekre.
-Mesélj! -kérleltem anyut.
-Semmi rosszat nem csináltam. Szokás szerint elkértem a királytól és a lányától a szennyesüket, amikor az a "jól nevelt" hercegkisasszony elkezdett balhézni azon, hogy nem súroltam elég tisztára a báli ruháját, így az egyik fontos eseményen nem nézett ki tűrhetően, az én figyelmetlenségemből eredően. Egyből ment az apjához elújságolni a szaftos kis történetét. Ez már többször is előfordult, de a király lecsitította a lányát, hogy "semmi baj, veszünk másikat". Ekkor rendszerint a királykisasszony lenyugodott és ment a saját dolgára. De most a király elkezdett velem kiabálni, hogy hogy tehettem ilyet, az egy drága ruha volt. Szabadkoztam, ámde nem érdekelte, elbocsájtott.-zokogott.
-Sssss, sss! Semmi baj! -csitítgattam.
Magamban megfogadtam, hogy holnap beszélek a királlyal. Bármi áron.
Apa idő közben felocsúdott kábulatából és szomorúan simogatta anyát. Már nem bírtam tovább. Jó éjszakát kívántam és elmentem aludni. Missyt a szobámban találtam, tehetetlenül csiripelt. Biztos hallotta az odalent történteket. Kedvesen megpaskoltam fejecskéjét, majd belehuppantam kényelmes ágyamba.
Ki fogom deríteni, mi áll a dolgok mögött. -ez volt az utolsó gondolatom elalvás előtt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése