Főoldal Prológus Részek Kritikák Díjak Játék Blogjaim

2015. július 1., szerda

15. rész - kötelék

Egy sötét folyosón sétálok. Nyugtalanít, hogy nem érzem a természet jelenlétét. Körbenézek. Mellettem jobbra egy ajtót pillantok meg. Gondolkozás nélkül elindulok felé, hogy kiszabadulhassak a folyosó szorongató ürességéből. Nagy meglepetésemre félig nyitva van. Benyitok, és egyből hátrahőkölök. 
A folyosó eltűnt, helyette most mintha egy palota báltermébe csöppentem volna. Körülöttem gyönyörű ruhákban boldog emberek táncolnak. A levegőbe parfüm, izzadság és étel illat vegyül. Legszívesebben elengedném magam és sodródnék az árral, de tudom, hogy nem lehet. 
Közvetlenül mellettem egy fiatal pár táncol. Olyan boldogság sugárzik róluk, amilyet még nem láttam ember arcán. Szeretik egymást.
Nagy önuralom kellett ahhoz, hogy ne sírjam el magam. Milyen nagy szeretetben élnek itt, minden vágyuk teljesül, míg a világ másik részén háború dúl és nincs szórakozás. Egy cseppnyi béke sem. 
A zenészek eljátsszák a dal utolsó ütemeit, majd a táncolók meghajolnak és elsietnek felfrissíteni magukat. De a pár, akit kiszemeltem magamnak, nem mozdul. Szívükben még tart a dallam. 
A nő gyönyörű. Pirospozsgás arca, hollófekete haja és cseresznyepiros ajka egyszerűen elbűvölő. A férfire pillantok.
Neki szőke haja és élénkzöld szeme van. Na álljunk meg csak egy pillanatra. De hisz ő az apám, a király! Csak fiatalabb változatban. Itt a zsír helyett izom borítja testét, egyáltalán nem látszik fáradtnak. Sőt, inkább túl fürge.
A kábult felismeréstől nyitott szájjal fordulok a szolga felé, aki eközben lépett apáékhoz.
-Ursula királyné! A kicsik sírnak és a dada nem tudja megnyugtatni őket... Kérem megpróbálná?
-Persze, Robert - mosolyog az inasra.
Robert tisztelettudóan meghajol és elsiet. A királyné bókol apának, majd bocsánatkérően elsiet az inas után. 
-Ursula, várj! Ne menjek veled? -kiált utána apa.
-Ne fáradj, kedvesem. A vendégeknek szüksége van a királyra. 
Wayne bólint, de tekintetében látni az aggodalmat. Pillantásával addig kíséri feleségét, amíg teljesen el nem tűnik a folyosók labirintusában.
Gondolkodás nélkül az anyám után megyek. Lehet, hogy félrehallottam, de Robert mintha azt mondta volna, hogy a "kicsik". Tudtommal nekem nincs testvérem...
A folyosó fala tele van gyönyörűszép festményekkel. Azokat vizsgálgatom, hogy eltereljem a gondolataimat. Az elsőn egy dús, fekete hajú nő áll hófehér ruhában -gondolom Ursula- , jobbján az apámmal, aki jelvényekkel díszített öltönyben áll. Mindkettejük arcán az a vigyor, melyet a bálon már láthattam. A következő képen is a szüleim állnak: anya kezeiben egy-egy csecsemő, apa hátulról öleli át a családját, meghatottan mosolyog le anyára, aki boldogan néz a kicsikre.
Tekintetem elszakad a festményekről, mert Ursuláékat követve jobbra fordulunk be egy mellékfolyosón. A végén egy ajtó körvonala rajzolódik ki előttem. Az inas benyit, utat engedve a királynénak és nekem, majd becsukva azt, kint marad. 
A fényes, aranyos kis szobában két bölcső: egy rózsaszín és egy mélykék. A babák, akiknek tényleg valami nagy bajuk akadhat, eszeveszetten bömbölnek. 
Ursulára nézek: a bölcsők közé sétál, és ránéz gyermekeire. 
-Rosette! -a nevem hallatán automatikusan összerezzenek- Mi baj kicsim? Te nem szoktál sírni... 
Ursula gyengéden megsimogatja a babakori énem homlokát, majd a fiúhoz fordul.
-Sssss! Devin, nyugodj meg! Nincs semmi baj, itt vagyok. 
Hangja olyan bársonyos, mint egy lágy fuvallat, mégsem hagyja abba a sírást egyik csecsemő sem. 
-Biztos az időjárás az oka...-motyog magában Ursula. Ekkor pillantja meg, hogy nyitva van az ablak. Gyorsan odamegy, kinéz rajta, majd megborzongva becsukja azt. 
Előbb veszem észre mint ő. Egy férfi sétál elő az árnyékból. Repedezett száját gúnyos mosolyra húzza, kezében kés villan.
-Nocsak, nocsak. Sírnak a kicsik, felség? Akarja hogy lecsitítsam őket? -hangja mint a tányéron végighúzott kés.
Ursula arca rezzenéstelen marad.
-Mi kéne Sebastian?
-A hasad, meg a varázserőd. 
-És mégis mit fogsz kezdeni a varázserőmmel? -tette karba a kezét.
-Jótékony célokra fogom használni. 
-Mint például amikor otthagytad a nevelőszüleidet és elárultad őket? Ilyen jótékonyságra gondolsz? 
-Úgy éreztem, nem tartozom hozzátok, nővérkém. És milyen igazam is volt... -sétálva tette meg a távolságot közte és a bölcső között. Devin állához emelte tőrét. -Hogy van a keresztfiam?
-Jól, amíg távoltartod magad tőle -Ursula szeme lángokat szórt. -Hányan vagytok?
-Nem kell azt nekem megmondanom, te is tudod.
A királyné habozva lehunyta a szemét. Szája megremegett, szemei felpattantak.
-Mit kérsz cserébe?
-Téged. 
-Megígéred, hogy nem esik bántódásuk legalább húsz évig? 
-Meg, ha velem jössz. Noah már hiányol.
-Látnom kell, hogy nem bántod őket -kövér könnycseppek érik a padlót.
-Lesz időd.
Ursula az ikrekre pillant, majd odaballag -először Devinhez, aztán Rosette-hez-. Megszorítja kisfia kezét, a fülébe szavakat suttog: "Óvd". Lányát magához öleli, füléhez hajol: "Harcolj". Odasétál az idegen férfihoz majd megfogja a kezét.
-Én szerettelek, Sebastian.

***

-Rossi! Rossi kelj fel, még felhívod magunkra a figyelmet... Rossi!
Homály, majd egy gyönyörű szarvas feje jelenik meg előttem. Dawney gesztenyebarna szeme aggódóan csillog. 
-Minden rendben, Rossi? Sikoltoztál és ketrecbe zártad saját magad.
Most veszem csak észre, hogy Dawney-t egy vaskos indaketrec választja el tőlem. Bosszúsan intek, és a rácsok visszabújnak a földbe. 
-Bocsánat Daw, csak rosszat álmodtam.
-Azt észrevettem már egy jó ideje... Mit álmodtál? Utánunk jönnek?
Időközben a szarvas mindent megtudott az életemről, így nem volt újdonság neki, mikor idomítottam, vagy esetleg az álmában sétafikáltam.  
-Nem, nem jönnek utánunk, viszont kiderült hogy van egy testvérem -érzések tömkelege zúdul rám, mikor visszagondolok az álomra.
-Ebből most egy szót sem értek, úgyhogy most szépen magyarázz el mindent.
Dawney szépen nyugodtan letelepedik mellém és a fejét a combomra hajtva várakozóan rám néz. Miközben egy faszobrocskát idomítok figyelmesen hallgatja az álom részletes leírását. Mikor a végére érek csak bólint és feláll.
-Oda kell érnünk a palotába. Valamit csak tud mondani a testvéredről a király.
Hálás vagyok a szarvas néma beletörődésének. Feltápászkodom a földről és a nyakát megfogva a hátára húzódzkodok. 

Hajnalra a kastélyhoz érünk. A bejárat előtt két katona strázsál. A bal oldali alszik, a másik figyeli a napkeltét. Dawney tanácstalanul rám néz. 
-Elintézem, csak ne lepődj meg.
Leszállok a szarvas hátáról és mellettem vele a kapuhoz sétálok. A jobb oldali őr megböki a társát, mire az "Nem én voltam!" -ot kiálltva feleszmél. 
-Jó reggelt! Mi szél hozta önt ide ilyen korán?
-Jó reggelt! A királlyal szeretnék beszélni. Ez a szarvas beszökött a telkemre és lelegelte a veteményeskertemet -itt Dawney ijedten rám néz, majd megértve szándékom elismerően bólint.
-Elnézést kisasszony, de ilyen korai órában a király nem fogad alattvalókat. 
-Kérem, csak a nevem jelentsék be neki. Biztosra veszem, hogy meggondolja magát.
Az őrök fejüket vakargatva összenéznek, majd az egyik megkérdezi:
-Mi is az ön neve kisasszony?
-Rosette Pole.
A talpraesettebb magához int egy inast és a fülébe súgja a nevem. Az inas elszalad.
-Kérjük türelmét, Miss Pole.
-Szép volt, Rosé. -hallom meg Daw hangját a fejemben.
-Köszönöm. Jövök neked eggyel.
Az inas megizzadva ér vissza.
-Őfelsége a trónteremben várja látogatóját.
-Köszönöm.
Intek Dawnak hogy jöjjön, és besétálok a kapun.
-Várjon hölgyem! A szarvast nem viheti a király közelébe. -kiállt utánam az egyik őr.
Ekkor a földből gyökerek nyúlnak ki és az őrök lábaira tekerednek. 
-Sajnálom, de most beviszem.
Hátra se nézve megyek tovább -Dawney-val a nyomomban- a trónterem felé.  

-Szia apa! -mosolygok kimerült és aggódó arcára.
-Minden rendben, Rosette? Nem esett bajod? -szalad oda hozzám. -És mit keres itt egy szarvas? 
-Semmi bajom, ő itt Dawney. Segít nekem. Viszont nincs minden rendben.
Elmesélek mindent, amit az elmúlt két napban átéltem, majd apa szemébe nézve a lényegre térek.
-Az őrök legyenek felkészülve, a városlakókat helyezd biztonságba. Képezz ki minél több 18 éven felüli lakót, erősítsd meg a vár védvonalát. A nevelőszüleimet ki kell szabadítanunk. Biztos vagyok benne, hogy vannak még idomárok a környéken, kérlek adj útleírást és megkeresem őket. 
-Annyira hasonlítasz anyádra -smaragdzöld szeme kissé elhomályosodik. -Mindent meg fogok tenni. 
Csenget egy katonának, és kiadja a parancsokat. Mikor az elsiet, tétovázva apára nézek.
-Szeretném, ha mindent elmondanál Devinről.
A király arca hirtelen átalakul. A szigorúan parancsoló tekintet helyét először döbbenet, majd mélységes szomorúság veszi át.
-Honnan tudsz te erről? 
Nem akarom, hogy az eddiginél is jobban kelljen aggódnia miattam, így az álmot inkább nem említem.
-A palota tele van képekkel. 
-És a nevét honnan tudod?
-Rákérdeztem az egyik inasnál.
Apa a szemöldökét ráncolja, de végül megadja magát.
-Devin az ikertestvéred. Öt perccel előtted született. Ursula mélykék szemét és az én szőke hajam örökölte. Mikor téged elrejtettelek, őt is magammal vittem. Végig a kezedet fogta, úgy kellett titeket szétválasztani. Amint nem érzékelte a jelenlétedet, elkezdett sírni. Valahogy nem akart elengedni, hiába vittem vissza a kastélyba, nem nyugodott. Egész éjjel sírt. Tudtam hogy ez így nem mehet tovább, így elvittem egy kuruzslóhoz, kinek varázserejéről ódákat zengtek. Rosette, kérlek ülj le.
-Semmi szükség rá, apa.
-Ülj le!
Megvonom a vállam és lehuppanok egy fal melletti székre.
-Ez a varázsló Devint ...jégmadárrá változtatta.
Szemem előtt fekete pöttyök, egyre szaporodnak, a fülem elkezd búgni. Apa segélykiálltását már csak visszhangként hallom.

3 megjegyzés:

  1. Szia. Kérlek írj egy emailt (stthetruthveryugly@gmail.com), mert facebookon nem tudok írni és beszélnünk kell :) Köszönöm :)

    VálaszTörlés
  2. Sziaa!! Megkaptad a díjad, ezen a linken találod:
    http://cakes-coffee.blogspot.hu/2016/01/dij33.html

    VálaszTörlés
  3. Szia! :)
    Kint van a kritikád! /Sometimes the truth is very ugly/

    VálaszTörlés