Főoldal Prológus Részek Kritikák Díjak Játék Blogjaim

2014. június 24., kedd

8. rész - tanulnom kell

Csak futottam. Mellettem fák, növények sötét árnyai tűntek tova. De nem tudtam miért futok. Vagy talán mi elől. Ekkor megálltam azon a tisztáson, mellyel szemben csobogott a kis vízesés, mögötte Urchin kunyhójával. Gondolkozás nélkül a manó házacskájához siettem, s hangosan kopogtatva vártam. Az ajtó apró résre nyílva kitárult előttem. Hálósipkás barátom ijedt feje pillantott fel rám.-Hát eljöttél. -Urchin beinvitált.
-Hívtál? -hangom elveszettnek tűnt.
-Igen. Egy nagyon fontos dolgot kell megbeszélnünk. -vakargatta egyenes orrát. -Kérlek, ülj le!
Lehuppantam az általa elém tolt székre és kezemet az állam alá támasztva figyeltem.
-Rosszat sejtek. A szokásos reggeli jóslásomnál szinte már megszoktam, hogy a virágok nem jeleznek semmit. De ma minden máshogy történt. Hirtelen szél támadt, a fák lombjai titokzatosan "suttogni" kezdtek. Nem tudom megmagyarázni Rosette, de sietned kell. Minél előbb meg kell tanulnod mindent.

 ***

Lihegve, a melegtől az államra tapadt hajjal keltem fel. Álmomban Urchin hívott. Meg kell tanulnom mindent.
Mellettem Missy békésen szuszogott, nem nagyon zavarták az éjszakai forgolódásaim. Ráérősen nyújtózkodtam egyet, majd nagy nehezen felálltam és megfésülködtem. Felöltöztem, aztán Missy rendszeres reggeli csiripelésekor kiléptem szobám ajtaján. Lementem a konyhába, ahol anya már régóta sürgött-forgott.
-Képzeld kislányom! A király visszavett mosónőnek! -arca ragyogott a boldogságtól. -Még elnézést is kért a lánya és az ő nevében a ruha miatt.
-Neked is jó reggelt anya! -mosolyogtam rá, elfoglalva helyem az asztalnál.
-Nem értem, miért lett hirtelen újra olyan jó kedve... -mondta, miközben tejet töltött nekem egy kecses kancsóból.
-Hát, ezek a királyok.. Gyakran hullámzanak a kedélyeik. -próbáltam elfojtani kuncogásomat.
Eközben apa is leérkezett a konyhába. Megpuszilta anyát, majd újságját olvasgatva leült mellém.
-Milyen volt a tegnapi napod Rose? -kérdezte szórakozottan.
-A tóparton játszottam, amikor a vízből előbújt egy krokodil és leharapta a lábamat. Ja és az még kimaradt, hogy közben megrázott egy angolna is. -válaszoltam, mert tudtam, hogy olvasás közben apa nemigen figyel. Anyut persze megnyugtattam egy kacsintással.
-Igazán? Az jó móka lehetett. -lapozott egyet apu az újságban.
Anyával összemosolyogtunk, aztnán mindenki elkezdett enni.
Mikor végeztünk felálltam és elmagyaráztam anyának az álmomat. Röviden mondva csak annyit, hogy sietnem kell, mert még egy csomó mindent meg kell még tanulnom.
Lábaim gyorsan szelték a harmatos füvet. Az erdőben Austin fogadott.
-Jó napot kívánok, kedves tanítványom! -arcán félmosoly díszelgett.
-Figyelj Austin! Most nem érek rá ilyesmikre... Álmomban Urchin hívott, hogy rossz előérzete támadt, minél előbb meg kell tanulnom mindent.
-Hát jó, akkor fogjunk hozzá. -tapsolt egyet. -Mutasd be a tegnapelőtt átvett mozdulatokat.
 Idomítottam. És most minden ment. A zsugorítás, a növesztés is. Austin megdicsért, majd elkezdtünk tanulni.
-Szóval! Ugye tudod, hogy az indákat, fákat, növényeket még kiszárítani is tudod. -magyarázott a tanárom, miközben már javában csinálta a mozdulatokat. A burjánzó jázmin helyén egy elszáradt tönk maradt.
-Az idomítást nem csak indákon tudod alkalmazni. Ott vannak például az állatok...-hatásszünetet tartott-...és az emberek.
Szótlanul bólintottam, de Austin láthatta rajtam az ijedtséget.
-Amit a növényeknél tanulunk, ugyanazok a mozdulatsorok érvényesek az állatokra és az emberekre is. Csak szoros kapcsolatba kell lépned velük. Például most irányítok egy indát. -mondta, majd kezével kinyúlt előre, és testéhez egyre közelebb hozta azokat. A kiszemelt inda közeledni kezdett hozzá.
-Ezt ugyanúgy meg tudom csinálni az állatokkal. -most az erdő titokzatos mélységébe nézett és lehunyta a szemét. -Érzek egy nyulat. -mondta az egyik pillanatban, aztán újra megismételte az indán bemutatott mozdulatsort. Két öreg fűz között egy nyuszi szökdécselt hozzánk. Egyáltalán nem látszott rajta, hogy kényszerítik, utasítják. Mikor Austin abbahagyta az idomítást, a nyúl egy másodpercig kíváncsian figyelt minket apró szemeivel, majd gyors iramban elfutott.
Tátott szájjal bámultam. Aztán időben észrevéve magam, összeszorítottam ajkaimat.
-Kipróbálhatjuk ezt emberen is. -kacsintott a tanár rám nézve. -Szabad?
Megint csak bólintottam. Austin szorosan rám szegezte tekintetét és elkezdett idomítani. Lábaim önmaguktól indultak meg, anélkül, hogy bármit is parancsoltam nekik. Nem zavart különösebben, hogy megyek, ha nem tudtam volna, hogy idomítanak, még természetesnek is vehetem lábaim egyenletes ütemét. Egészen közel mentem tanáromhoz, míg egy hajszálnyira nem voltam tökéletes arcához. Akkor abbahagyta a mozdulatokat és felém fordult.
-Ez nem ér! -löktem el magamtól Austint nevetve. Ő csak mosolygott, majd megkért, hogy próbáljam ki a nyúlon.
Felálltam az alapállásba és szorosan lecsuktam szemeimet. Olyan érzésem támadt, mintha vakon látnám az egész erdőt. Nem tisztán és valósan, csupán a rezgéseiből tudtam megérezni az élőlényeket. Tudom már! A lábam segítségével. Azzal érzékeltem mindent.
Egy nyuszi eszegetett füvet a patakparton. Csak rá összpontosítottam. Aztán elkezdtem a tanult mozdulatokat. Éreztem, hogy a kiválasztott állat egyre közeleg. Kinyitottam szemem, újra a látásommal érzékeltem a környezetemet. A nyuszi most Austin háta mögül sprintelt ki. Abbahagytam mindent. A nyúl egy ideig megdermedten próbált tájékozódni, majd elfutott.
-Egész gyorsan tanulsz! -tapsolt meg a tanár. -Most jön az ember. Vagyis én.
-Nem! Mi van, ha sérülést okozok? -riadtam meg.
-Nem tudsz. Elvégre egy tapasztalt idomáron fogsz gyakorolni. -húzta ki magát Austin.
- Én figyelmeztettelek! -mondtam, majd egy határozott mozdulattal elkezdtem idomítani, szorosan a tanáromra nézve. Az egyre közeledett hozzám, csaknem bandukolva. Amikor már elérte a megfelelő távolságot, lehúztam kezeimet.
-Szép volt! A karjaid gyorsításával, én is sietősebben fogok közlekedni. Viszont ha lassítod, csak járkálni fogok.
-Köszönöm, igyekezni fogok. -mosolyogtam.
Ekkor kiabálást hallottunk a házunk felől:
-Rosette! -anya hangja volt.
-Megyek anyu!-ordítottam egy nagyot, majd Austinhoz fordultam. -Köszönök mindent! -azzal egy puszit nyomtam arcára és elsiettem.


3 megjegyzés:

  1. Megérkezett a kritikád! :) http://revolutionblogdesign.blogspot.hu/2014/07/nikol-kritikavazlata-laven-cimu-blogrol.html

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Meglepetés tőlem Neked :)
    http://eletegykisertettel.blogspot.hu/2014/07/elso-dijam.html

    VálaszTörlés
  3. Szia!
    Játék nálam :) Remélem részt veszel benne :)
    http://eletegykisertettel.blogspot.hu/

    VálaszTörlés